A jog mint folyamat
Varga Csaba
A Quis custo diet ipsos custodes? kérdésére a jog nem ad választ. Egyetlen lehetösége, hogy a nyelv segítségével mintákat rögzítsen, a nyelvi jelentést viszont már nyelven s jogon kívüli közeg uralja. A befogadó közeg terméke ez éppen úgy, mint a jogkövetés vagy a jogsértés csupasz tényei.
A jogi cselekvést a köznapi ember is ellenőrzi. Az alkalmazott logika torzulásai nem maradnak a szakma zárt körén belül. Hosszabb távon a jog mögött álló politikai szándék egyértelműen lelepleződik. A politikum pedig hajszolhatja következetlenségbe a jogot, kényszerítheti mesterkélt igazolásokra, ám bármilyen szándék vezesse is, nem herdálhatja el a társadalmi támasz minimumát. Amennyiben áthágja, úgy legfeljebb egy izolálódó, fékevesztett anarchia történéseit mutató kényszercselekvések maradnak a színen kaotikus összevisszaságban, bármiféle
jogrend szervező ereje nélkül.
A jog elemévé bármi azáltal válhat, hogy egy jogilag elismert autoritás jogilag meghatározott módon a jogba emeli. így a jog tényleges alakulása is a jog nevében eljáró szervek tényleges eljárásától függ. A tényleges határok a jogi történés társadalmi gyakorlatából adódnak. Nem kizárt hát, hogy önkényes legyen. Ám annak eldöntését, hogy mi is önkényes, szintén a társadalom konvencionalizáló gyakorlata határozza meg.

Year:
1999
Publisher:
Osiris
Language:
hungarian
Pages:
430
ISBN 10:
9633797292
ISBN 13:
9789633797297
Series:
Osiris könyvtár: Jog
File:
PDF, 146.15 MB
IPFS:
,
hungarian, 1999